

A Tallabille zenekar autentikus magyar tekerőmuzsikát szólaltat meg, s népzenei alapú feldolgozásokat is játszanak majd, melyek magyar és más európai népek tekerős hagyományára épülnek.
Program: Pünkösdi Játékok a Skanzenben május 23-án és 24-én
A pünkösdi vásárban kb. 30 árus, tucatnyi mesterséget mutat majd be. Láthatók és megvásárolhatók lesznek festett bútorok, kőfaragványok, iparművészeti ruhák, fa– és kerámia használati tárgyak, gyöngyékszerek, fajátékok, fonott áruk; a biopiacon házi lekvár, fűszernövények, mézeskalács és levendula kapható. A nagy vásárok ételei kóstolhatók mint töki pompos, dödölle, krumpligombóc, perecek, tócsni és persze az elmaradhatatlan kürtős kalács.
A színpadon fellép a Nógrád Táncegyüttes, a Kerekes Band, a Técsői Banda és Szalóki Ági is ad koncertet.
Úton-útfélen utcaszínházi előadásokba botlik a látogató, s a pünkösdi vásár hangulatáról a Stípa Egyesület gondoskodik, és bemutatja „Szentgyörgyi vásár”-t, ahol korabeli vásárbíróval, állatorvossal, helypénzszedővel, lovas csendőrökkel, mézes kalácsos, gyógyfüves, késes, csizmadia árusokkal, kézzel hajtott kenderköteles kosárülőkéjű hintával, számos felújított lőcsös kocsival, lovakkal, a Kárpát-medencében ősi és őshonos állatok felhajtásával, eladásával, zenével, táncosokkal elevenítik fel a vásár hangulatát.
A szentendrei Skanzen Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága jóvoltából Mezőtúr után Kalocsa élő hagyományából és népművészetéből kapnak ízelítőt a múzeumba látogatók. 2009 őszén ilyen címen került be a szellemi kulturális örökség magyar nemzeti jegyzékére: „Élő hagyományok Kalocsa kulturális terében: hímzés, viselet, pingálás, tánc.” A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes és a Mezei Virágok Népdalkör egy közös produkciót ad elő Bál Pünkösdkor címmel. A Kisalföld tájegység Ásványrárói házában felelevenítik a pünkösdi királynéjárás szokását, a kisebbeket pedig megtanítják a helyi gyerekjátékokra. A kalocsai író-, és pingáló asszonyoktól pedig egy - az erre az alkalomra felállított - mobilfalon betekintést nyernek a híres virágmintás pingálás minden fortélyába és kipróbálható a mintafestés is.
A fesztivál programjai között több utcaszínházi előadás is szerepel. A szekérszínház Szerelem és Móricz Zsigmond címmel ad elő egy darabot, Róka Szabolcs előadásában látható a Szent György és a sárkány, a Lónak vélt menyasszonyt pedig a Budapesti Utcaszínház mutatja be.
PROGRAMOK mindkét napon
programok 9:00-18:00
Pünkösdi vásár a Népművészeti Egyesület Szövetségének szervezésében
Tekergőtér játszótéren:
- Bolyongó vitorlás hajó
- Labdacsapda
- Billegtető
- Kapj el, ha tudsz!
- Légfoci
- Tekergőteke
- Körhintázás
Kézműves játszó a Kisalföldön jobb kéz felől (Szolnoki Kézműves Körért és a Tiszamente Népművészetéért Alapítvány):
- gyertyamártás
- nemezvirág, nemezékszer készítés
- bőrművesség
- kötélverés
Kézműves játszó a Kisalföldön bal kéz felől (Kresz Mária Alapítvány):
- fazekas/agyagos
- fonalas/hálókötés, körmönfonás, zsinórsodrás
- rongybaba /bábkészítés
- ügyességi/logikai, társasjátékok
Előadások, színpadi műsorok PÜNKÖSDVASÁRNAP:
10:00-11:00 Tallabille koncert és táncház
10:30-11:00 Kalocsai menet
11:00-11:30 Kalocsai Pünkösdölő
11:00-13:00 Paraszti életképek a Stípa Egyesülettől
12:00-13:00 Kajárpéci Vizirevü: Sobri Jóska
13:30-14:00 Szekérszínház: Szerelem és Móricz Zsigmond
13:30-14:30 Técsői Banda zenél
14:00-14:30 Róka Szabolcs: Szent György és a sárkány
14:00-15:00 Tallabille koncert és táncház
15:00-16:00 Kerekes Band koncert
16:00-18:00 Játszik a Técsői Banda, menetben a Stípa Egyesület
16:30-17:30 Budapest Utcaszínház: Lónak vélt menyasszony
Előadások, színpadi műsorok PÜNKÖSDHÉTFŐN:
10:00-11:00 Majoros Ági: Don Sajn
11:00-11:30 "nyúccs kezet Mária, nyiccs kaput, angyal!" - oratóriumjáték, fehérvári Lilla és Vaskó Zsolt előadásában
11:00-12:30 Vásári életképek a Stípától
11:30-12:30 Tallabille koncert és táncház
13:00-13:30 Nógrád Táncegyüttes Mindenek újulnak előadása
13:30-14:00 Langaléta Garabonciások
14:00-15:00 Gulyás László: Vándormuzsikusok
14:00-15:00 Tallabille koncert és táncház
15:00-15:30 Játszik a Técsői Banda
16:00-17:00 Hallgató koncert - Szalóki Ági és zenekara
Fesztiválnapokon a múzeum reggel 9-től este 18 óráig tart nyitva.
A rendezvény társszervezője a Népművészeti Egyesületek Szövetsége.
Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum /Skanzen/
2000 Szentendre, Sztaravodai út, Pf.: 63
Tel: 26/502-500
e-mail: latogato@sznm.hu vagy sznm@sznm.hu
Web: www.skanzen.hu
1. Banki átutalás
2. Postai utánvét (belföldre)
Ha valamit nem találsz
a Vitamia meseboltban, amire
vágysz, írj nekünk, és mi beszerezzük!
Ha nem lehetetlen...
1. Kisvakond díszdoboz - DVD
Akciós ár: 3 590 Ft
2. Minden egér szereti a sajtot - CD
Akciós ár: 3090 Ft
3. Eperke Díszdoboz - DVD
Akciós ár: 2 690 Ft
4. Ranschburg Jenő: Gyerekségek - könyv
Akciós ár: 1 690Ft
5. Éliás, a kis mentőhajó 2 - DVD
Akciós ár: 890 Ft