

Maszat és Hóchóc kalandjai Berg Judit most megjelent, Maszat számol című mesekönyvében két új kedves történettel folytatódnak. Az első történetben Maszat sétálni indul és mindent megszámol közben, a második részben Maszat vendégségbe várja barátait, de bizony rendet kéne raknia...
Berg Judit ma négy gyerek édesanyja, és 12 mesekönyv írója, három lánya és kisfia nemcsak ihletője történeteinek, de néha ötletgazdáik vagy épp "megrendelőik" is. Történeteit világos megfogalmazás jellemzi, amit a gyerekek is könnyen megértenek, ám a felnőtteknek sem együgyű.
mesekönyv 2-5 éves gyerekeknek
Újabb két történet, a főszerepben Maszat és Hóchóc!
Az első történetben Maszat sétálni indul. Maszat mindent megszámol séta közben. Olyan ügyes, hogy tízig tudja a számokat. De a nagy igyekezetben nem veszi észre, hogy út közben a barátját, Hóchócot is elhagyta. Misivel hosszan nézik az építkezést, aztán számolni kezdenek: daruk, markolók, dömperek jönnek szembe. Hiszen az utca tele van csupa számolnivalóval. Számoljatok velük ti is!
A második részben Maszat vendégségbe várja barátait, Sárit és Misit, de bizony szörnyű rendetlenség uralkodik a gyerekszobában, így előbb rendet kéne rakni, és bizony még takarítani sem ártana. Maszat először kicsit dacos, de végül annyira belejön a pakolásba, hogy a porszívózást külön élvezi, de nem árulom el, hogy miért.
Berg Judit és Agócs Írisz párosa ismét elkápráztatja a kicsiket!
1. Banki átutalás
2. Postai utánvét (belföldre)
Ha valamit nem találsz
a Vitamia meseboltban, amire
vágysz, írj nekünk, és mi beszerezzük!
Ha nem lehetetlen...
1. Kisvakond díszdoboz - DVD
Akciós ár: 3 590 Ft
2. A sün, akit meg lehetett simogatni - mesekönyv
Akciós ár: 1945 Ft
3. GRIMM: A BRÉMAI MUZSIKUSOK - hangoskönyv
Akciós ár: 2022 Ft