

Lényege, hogy sportcsarnokokat, tornatermeket töltünk meg játékokkal, melyek a belépő megfizetése után korlátozás nélkül használhatóak. A játékok mellett előadásokkal is szórakoztatjuk a gyerekeket. Minden helyszínen van kézműves foglalkozás és arcfestés is.
Nyitva: 10 - 18 óráig
Esztergom és környékének gyerekeit várjuk ezen a Szombaton. Reméljük a híd túloldaláról is érkeznek szépszámmal vendégek.
A Pézsa Tibor Sportcsarnok Esztergom Prímás Sziget városrészében talalálható a Helischer u. 5 sz. alatt. Gépkocsival érkező vendégeink a Sportcsarnok parkolójában tudnak parkolni.
Ezen a helyszínen minden feltétel adott, hogy egy nagyszerű játszóházat alakítsunk ki. Különleges felfújható játékokkal töltjük meg a termet. Minden korosztály számára kínálunk speciális légvárakat.
Kézműves foglalkozást szervezünk. Lesz bohóc előadásunk, fellép Gézu Bohóc aki a gyerekek bevonásával remek hangulatot varázsol a színpadra. Az előadások 11, 13.30 és 16 órakor kezdődnek.
Mindenkit, tehát a szülőket is várjuk a 3 Dimenziós Mozivetítésre, ahol speciális szemüveg segítségével fantasztikus térhatású filmeket fogunk vetíteni. A gyermekek és felnőttek számára egyaránt érdekes, térhatású filmek 8-12 percesek, folyamatosan fogjuk őket vetíteni. Egyszerre kb. 20 néző tudja megnézni. Az őszi látogatásunk óta új filmekkel gazdagodtunk, melyeket reméljük nagy örömmel fognak fogadni a kedves vendégeink.
A felfújható játékok az igazi kedvencek a MEGA Játszóházban. Itt lesz a Szöcske nevű játékunk, melyben mozgó elemek, dupla csúszda és titok szoba várja a gyerekeket.
Ezen kívül lesznek további csúszdák, akadálypályák, ugrálóvárak. Most csupa olyan légvár érkezik Esztergomba, melyet még nem láttak az itteniek. Az elefánt nevű légvárunk igazi búvóhely, emellett remek háttere minden fényképnek.
A napocska elnevezésű játékunk szintén nagyon népszerű, ilyen játékokkal sehol máshol nem lehet találkozni.
A picivel nagyobbak, egészen 5 éves korig igénybe vehetik a Mini sarkot, ahol ennek a korosztálynak való játékok találhatóak. Ide szintén felkisérhetik a szülők a gyerekeket, hogy biztonságban játszhassanak a kicsik.
Kérjük, lapostalpú cipőben érkezzenek!
Mindenkit szeretettel várunk!
forrás: csaladinet.hu
1. Banki átutalás
2. Postai utánvét (belföldre)
Ha valamit nem találsz
a Vitamia meseboltban, amire
vágysz, írj nekünk, és mi beszerezzük!
Ha nem lehetetlen...
1. Kisvakond díszdoboz - DVD
Akciós ár: 3 590 Ft
2. Minden egér szereti a sajtot - CD
Akciós ár: 3090 Ft
3. Eperke Díszdoboz - DVD
Akciós ár: 2 690 Ft
4. Ranschburg Jenő: Gyerekségek - könyv
Akciós ár: 1 690Ft
5. Éliás, a kis mentőhajó 2 - DVD
Akciós ár: 890 Ft