

Ha nem tudjuk kitalálni, mégis mit ajándékozzunk a gyerekünknek, és nincs sok pénzünk, ez a médialejátszó jó választás lehet. (Persze ehhez az is elengedhetetlen, hogy úgy a szülők, mint a gyerek elég érettek legyenek az eszköz helyes mértékű használatához...)
A takeMS Cinewalker például pont ilyesmire használatos. A gyerek hallgathat rajta zenéket, nézhet rajta filmet (így legalább a hosszú autóúton is elfoglalja magát), nézegethet rajta képeket, valamint játszhat is rajta.
A Cinewalker már kicsit régi típus, úgyhogy pont emiatt egyáltalán nem drága, könnyű kezelni, és megbízható - igaz, vannak azért a korából fakadóan hiányosságai. A lejátszó elég nagy csomagban érkezik, de kibontáskor kiderül, hogy ennek megvan a maga oka: a dobozt a készítők telepakolták kiegészítőkkel. A lejátszóhoz jár egy fejhallgató, két akkumulátor, egy két gigabájtos memóriakártya (szintén takeMS-termék), egy textilzacskó a tároláshoz, töltő, csatlakozó a számítógéphez, egy kábelkorbács, amellyel a tévéhez csatlakoztathatjuk a készüléket, illetve telepítő CD (no, meg persze a papírok: használati utasítás, garancialevél stb.).
A lejátszót alapból nyugodtan csatlakoztathatjuk a számítógéphez, a gép rögtön felismeri, MP3-lejátszáshoz nem kell semmit sem telepíteni, viszont ha szeretnénk rajta videót nézni, akkor már szükségünk lesz a CD-re. A hardver ugyanis csak ASF kiterjesztésű videókat játszik le, úgyhogy ha AVI, MPG stb. kiterjesztésűek a nézni kívánt videóink, akkor előbb azokat át kell konvertálnunk a mellékelt szoftver segítségével. A fájlmásoláskor ügyeljünk arra, hogy nem kell új könyvtárakat létrehozni, az MP3 nevű mappába másoljuk az MP3-ainkat, a DCIM könyvtár alkönyvtárába pedig a videóinkat/képeinket. (Elég sokáig szíttam a fogam, mire erre rájöttem.) A másik említendő dolog, hogy a videókat, MP3-akat ne könyvtárastul helyezzük fel, mert a lejátszó nem olvas könyvtáron belül, hanem csak úgy pőrén, halmozzuk a mappába a fájlokat. Nos igen, számomra ez volt az egyik legnagyobb hátrány: nehezen jöttem rá magamtól, mit is kell csinálni a hardverrel, hiszen nem ilyen struktúrához szoktam hozzá.
Ha ezen túltettük magunkat, akkor innentől kezdve semmi bajunk nem lesz a lejátszóval: a menüpontok egyszerűek, könnyű rájönni, mi hol található. A lejátszás minőségével semmi gondom nem volt, a film élvezhető minőségben látszott, a beégetett feliratokat is el lehetett olvasni szemmeresztgetés nélkül, és az MP3-ak is jó minőségben szóltak. A ház kialakításával sincs baj, a gombok kellően érzékenyek, jól reagálnak.
PRO
- olcsó
- megbízható
KONTRA
- nem kezel könyvtárakat
- nem ezzel fogunk villantani a csopaki strandon
- videokonvertálás nehézkes
Forrás: http://electrose.hu
1. Banki átutalás
2. Postai utánvét (belföldre)
Ha valamit nem találsz
a Vitamia meseboltban, amire
vágysz, írj nekünk, és mi beszerezzük!
Ha nem lehetetlen...
1. Kisvakond díszdoboz - DVD
Akciós ár: 3 590 Ft
2. A sün, akit meg lehetett simogatni - mesekönyv
Akciós ár: 1945 Ft
3. GRIMM: A BRÉMAI MUZSIKUSOK - hangoskönyv
Akciós ár: 2022 Ft